március 8

akármennyire is román szokás a márciuska osztogatása, 25évnyi otthon után hozzátartozik a március elsejéhez -idén megint hiányzott. ugyanannyira, mint ma, március nyolcadikán a virág. képeslapot kaptam, virtuálisat persze, meg szerelemtől szerelmes reggeli sms-t, de egyik sem ugyanaz. aztán mikor lementem az újságosig, fiatal csaj mosolyogva kívánt boldog nőnapot, én meg vigyorogva viszont, s majdnem elbőgtem magam.. hát milyen aranyos már ez a ccsaj.

ezen felbuzdulva a virágoshoz is beestem, s szereztem egy cserépnyi ciklámen virágot, aminek elfelejtettem megkérdezni a nevét, s hogy hogyan kell locsolni, ergo nem lesz hosszú életű, de MOST szép és az enyém és nőnapi kérem, nőnapi!

 

reccs

késő este, egyedül itthon, a konyhában pedig akkorát reccsen a szekrény, hogy rendesen összerezzenek a nappaliban, a kanapén ülve. Isten uccse, egyszer leszakad egy polc a rengeteg tányér alatt... halálának oka: szívroham. szívrohamának előzménye: tányércsörömpölés.

adott...

...egy olyan emberi kapcsolat, amin sokszor elgondolkodom, hogy minek cipelem magammal.. aztán vannak jó találkozásaink, olyankor mindig kimondom magamban, hogy hát ezért, ezért cipelem, mert ilyenkor épít, feltölt, jól esik -aztán a következő találkozás alkalmával törvényszerűen következik egy mélypont, egy hullámvölgy.

nem sok ilyenem van, csak egyetlen egy darab olyan ember, akivel hol nagyon jó, hol nagyon rossz. az összes többi barátommal mindig jó, de ezzel, ezzel az eggyel nem egyszerű.

most épp miatta fáj a fejem, fájnak a vállaim, az utóbbi 3-4 közös óra rendesen kicsinált. most épp nem tudom azt mondani magamban, hogy hát ezért vagyunk még barátok.

olyan ez, mint egy szar kapcsolat, amiben benne van a két fél, az egyik kínozza a másikat, a másik viszont elviseli, mert fél a magánytól, kapcsolatfüggő, satöbbi.

22 éves voltam, mikor rájöttem, hogy nem félek a magánytól és nem vagyok kapcsolatfüggő. most lassan rájövök, hogy barátfüggő sem. szomorú viszont igen, hogy ez a történet így végződött.

helló blog

ülök itt törölközőben, vizes hajjal, az edzéstől még zsibbadt tagokkal és egyszercsak belémhasít a semmiből: az egy dolog, hogy hónapok óta nem blogolok, de ugyanennyi ideje leszoktam kedvenc blogjaim olvasásáról is.. egyszerűen azért, mert mondjuk ha nem cigizel, eleinte nehéz cigisek közé menni -valami hasonló érzésem volt..

szóval most falom az elmaradt bejegyzéseket, információtöbbletben szenvedek, de jó ez, kell most ez.

a nagy pótlás közben Thiánál láttam, hogy március elseje van -ok, ez egy jó nap az újraélesztéshez. helló blog.

kis emberek nagy harcai kategóriában

nézzük egymást, én és a vizsgaanyag, két külön világ vagyunk, én halálosan unom őt, ő meg halálosan unalmas, de változtatni nem lehet, megszoksz vagy megszöksz állapot.

ez van akkor, mikor az ember nem azt tanulja, amit szeret -pár éve (hónapja?) ezen még anyáztam egy sort, most meg már belátom, hogy shit happens, sőt, néha big shit happens, de mindez egy nagyobb célt szolgál, amit ha el szeretnék érni, szopás van. na nem úgy.. ez nem az a szakma.

pár nap múlva be kell sétálnom majd annak az embernek az irodájába, aki az elmúlt fél évem mumusaként élt a kis fejemben, le kell ülnöm vele szembe és másodjára is meg kell próbálnom bebizonyítani neki, hogy megérdemlem az átmenőt. nem, nem kell jeles, a fenének sem kell jeles már ezen a szinten: átmenő. ennyi.

Kedves elhanyagolt naplóm,

azért nem írok mostanában, mert minden szép és jó -mondanám egy ideális világban, háhá! ehhez képest újra szigorlatnak futok neki, picit több mint egy hét múlva összecsapás / gyökérkezelésre járok picit kevesebb mint egy hónapja, ellenben kétnaponta.

amúgy minden rendben, szánsájn van és heppinessz, ha nem lennék stresszes a vizsgáktól és ez nem jönne ki a fogaimon, akkor még a fontok színét is rózsaszínre váltanám. aham.

 

 

#27

a roma srác ma azt mondta a Villa mosdójában a csapra, hogy hű, ez rézből van öcsém, kilója van vagy 1500. meg mikor beült a szaunába, azt kérdezte, hogy ez a való világ? ha nekem ilyen lenne otthon... ilyen, meg jacuzzi... hehh, nekünk még kádunk sincs..

hát őszinte. szeretem.

ajándék

megvásároltam legjobb barátnő esküvőjére szánt nászajándékot: egy sorozat Hollóházi falitálról van szó, amibe első látásra beleszerelmesedtem és éreztem, Ő lesz az igazi. gyönyörű, finom, ugyanakkor stílusa egyedi és modern, pont olyan, mint a barátnőm.

szóval én beleszerelmesedtem, a körülöttem lévő emberek pedig ennyit bírtak kinyögni, mikor meglátták: "érdekes". meg hogy szépszép, de nem az ő stílusuk.

bízok az ízlésemben, bízok az ízlésemben, jól választottam, barátnő örülni fog neki -azóta ezt mantrázom.

gyökerek

mostanában olyan mértékben kijut nekem családból, hogy várom, mikor következik ennek a böjtje..

pár hete voltunk otthon, majd anyumék látogattak meg minket 4 (azaz NÉGY) napra, ami tőlük nagy szó; aztán most érkezik nemsoká unokatestvérem, akit kb annyira szeretek, mintha  a testvérem lenne -szóval ő jön a feleségével, majdnem egy hétre; majd velük haza is tudok ugrani egy hosszúhétvégére... teljes a jóság.

ilyenkor eszembe jut Németország és az ottani szenvedéshegyek.. mikor a három hónap az néha négy volt és ennyi idő alatt csak a skype volt az egyetlen eszköz, amin keresztül láthattam mondjuk anyukám arcát.

jó itt élni, ennyire közel, szeretem.

tudom, hogy nem vagyok trendi...

...azzal az álláspontommal, hogy a Sziget szar. overrated, lehúzós, rég nem arról szól, amiről szólnia kellene -én meg csak azért nem fogok kimenni, hogy elmondhassam: kinn voltam bázzeg, dekirály volt. 100szor inkább egy kis FEZEN vagy egy Hegyalja.

...azzal a tettel, hogy a Mester és Margaritát a felénél bezártam és tudtam, soha többet nem fogom kinyitni. (oké, mondjuk még 10 évig biztos nem). ugyanez történt a Vörös Oroszlánnal is. igen, borzalmas ember vagyok.

...azzal a húzásommal, hogy az ismerőseim 80%át letiltottam a falamról.

...a hasonló agylövéseimmel, mint a teltkarcsú üti a vékonyat; a keserű az édeset; a fekete a rózsaszínt; a fájdalmasan őszinte a fájdalommentesen hazugot; a mostazonnal a majdegyszert.

#23

írni akartam a tervekről és azok fontosságáról. a be nem teljesült szerelmekről. a dühös férfiakról, s azok nem kedves látványáról. hogy majdnem visszaszoktam a cigire, majd mégsem. végül azon felismerésemről, hogy a pénz nem minden.

de olyan jó itthon lenni, hogy most pont gondolatokat összeszedni nincs erőm. majd.

#22

szinte lelkiismeret furdalásom van attól, hogy a munkahelyemre pihenni járok be. szinte.

cukor a szemnek

onnan tudom, hogy rohamosan öregszem, mert képes leszek a Vegásoktól rendelni kaját -annak ellenére, hogy pár éve kiábrándultam a kosztjukból- csakis azért, mert a kiszállító pasi egy félisten.

az az egyszerűen gyönyörű, tudod, arc, haj, alkat, szemek, mozdulatok, minden.. és nem macsó, nemnem, hanem az a tipikus rrrrrrr. akinek azt mondod, nenene, ne beszélj, kérlek! -nehogy elrontsa az összképet. rá még az echte heteró kollégám is megjegyezte, hogy hű, deszeretne így kinézni.. szóval vegázunk. jövőhéten. bizony. az öregedést meg onnan tudom, hogy ilyesmit biztos csak az ötvenes kiéhezett nőszemélyek szoktak.. kaját rendelni, hogy a vizuális kielégülés szembe jöjjön. pedig nem vagyok sem ötvenes, sem kiéhezett, de öregszem, kétség nem fér hozzá.

the baby experience 1.0

a napokban olyan történt, ami eddig még soha a 29 évem alatt: végignéztem egy pelenkázást, gügyögtem kissráccal, röptettem kiscsajt, aki sikítva kacarászott, énmeg jaj de imádtam.

aztán végignéztem testközelből egy anya-fia harcot, miszerint "nyamiiii" -értsd anya adj kekszet, most rögtön, nem a simából, nem, hanem abból a csokisból- "nem szabad" -értsd nem adhatok, mert már hármat ettél és sok lesz- közben orbitális bőgés, gyerek megmered, krokodilkönnyek és hiszti, anyuka meg a világ legnagyobb nyugodtságával "nembaj kisfiam, mindjárt elmúlik... bizony... na játszunk a kisautóval?" én meg csak néztem tátott szájjal, hogy wooow, helló idegrendszer.

szóval még rengeteg ilyet szeretnék, mielőtt hozzánk is befut egy hasonló.. megnyugtat, hogy nem szaladnak ki tőlem a világból, hogy valamennyire tudok velük egy nyelvet beszélni -már ha az nyelvnek nevezhető- szóval kell még ilyen, sok, God bless gyerekes barátnőket.

nagyvilági

ne, ezért ne gyere haza külföldről, hogy közöld az itt élőkkel: pfúj, ez a magyar valóság.. bezzeg a mediterrán népek, azok tudnak élni!!

ezért ne gyere haza, hogy szarjad a helyet, ahol születtél.

ezért ne gyere haza, hogy mindenkit, aki másképp csinálja, lenézz. pár hetes külföld után. mert ennyi elég volt neked ahhoz, hogy tudd, mennyire szar ez itthon. utálod, mennyire szarok az itteni emberek, mennyire nem ezt akarod magad körül látni, ezért mész is vissza oda, ahol nincs ez. ez. ez a magyar valóság, ami annyira lehangol téged.

szóval ne, ezért, ennyiért ne gyere haza. vagyis persze, gyere, csak majd odafigyelek, mennyi időt töltünk együtt, mert nekem meg ilyen emberekre nincs szükségem.

ritkán hoznak úgy ki a sodromból, hogy pár perc, maximum óra alatt ne apadjon a dühöm. well, good job, annyi kell ehhez, hogy olyan embertől halljak hasonló mondatokat, akitől álmomban sem gondoltam volna, hogy jöhetnek.

háziorvosnál

'napot, neve?

még nem szerepelek a nyilvántartásban, nem rég költöztünk ide, legyen kedves regisztrálni..

rendben. neve? születési dátum? hely? hogy tessék? áhhá.. és, állampolgárok?

nem, még nem.

hány éve élnek itt?

kisebb megszakításokkal öt.

akkor meg?

nem tartottuk fontosnak.. tudja, rengeteg utánajárás.. majd most, hogy könnyítették a folyamatot, elindítjuk.

ilyenkor jönnek mindig az elkerekedett szemek, az értetlenkedés. hogy lehet nem fontosnak tartani? igen, biztos velünk van a baj. pont úgy dolgozunk, adózunk, lakást vásároltunk, mint bármelyik állampolgár. k.rvára nem fogom magam többnek érezni, ha majd kérvényezzük és megkapjuk az ittenit. 2 darab előnye lesz, nem több: szavazati jog és gyerekvállalásnál kevesebb papírmunka. ennyi kérem.

#17

amikor Kaszás Attila hangján felcsendült ez a négy sor:

"Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."

akkor éreztem először életemben olyat, hogy emlékek hatására le kell ülnöm, mert akkora súllyal törnek elő és telepednek a vállamra, hogy azt állva képtelenség elbírni.

furcsa szerkezet az emberi agy; furcsa, hogy milyen titkos kis rekeszekben őrizget szeleteket a múltból, s azokat minek hatására hajlandó a képedbe tolni, fénysebességgel, kristálytisztán.

igazi flow..

..mikor barátnak emléket rajzolhatok.

úton

kis franszia hotel ablakában ültem, pont olyan mély és alacsony párkánya volt, ahova kényelmesen be lehet vackolni és amilyen nekünk soha nem lesz a panelban; szóval kihasználtam, ott ültem, Orwellt olvastam, napsütés és meleg és a lenti pékség illata,  mondhatnám, hogy Jane Austennak éreztem magam, ha passzolna a Légszomjhoz, de nemmondom, egyszóval idilli volt a hangulat, mikor a szemben ház egyik erkélyének zsalugátere nyikorogni kezdett és egy hófehér hajú idős hölgy lépett ki rajta.

elnyúlt otthonka, még elnyúltabb pizsama nadrág, egyik kezében kis zacskó, másik kezével bizonytalanul nyúlkál bele és szór valamit körbe-körbe, fel sem néz.. pár perc alatt az egész erkély megtelt galambokkal, a néni meg egyre határozottabban, szinte ritmusra nyúlt a kis zacskóba. az addig rezzenéstelen arc  megtelt szeretettel, a ráncai mosolyt formáltak, csak nézte a madarakat és gondoskodott róluk.

ezután minden nap láttam a nénit, ugyanabban az órában, ugyanabban az otthonkában, ugyanazzal a mosollyal -és kb. most mehet ki ma is, annak a régi franszia bérháznak a sokszáz éves erkélyére.

elképzeltem, biztos tősgyökeres nizzai hölgy, a szekrényében gyönyörű régi kalapokkal és kiskosztümökkel és csipkés kesztyűkkel.. 50évvel ezelőtt biztos rengeteg udvarlója akadt, akik fiákeren vitték a tengerparti sétálóra, büszkélkedtek vele, körberajongták, imádták. közülük választhatott magának férjet, aki úgy 15éve hagyhatta magára, azóta él egyedül. két gyerek anyja, akik már unokákkal is megajándékozták, ők hetente egyszer jönnek, olyankor nagy az öröm -a gyerekei, az unokák és a galambok. közöttük meg a várakozás. tudom, nincs valami fényes képem az öregkorról, de valahogy így képzelem.

valahol szép látvány volt, valahol szívszorító. jó lett volna átkiabálni, hogy tessék átjönni, főzök egy kávét.. vagy csókolom, hogy tetszik ma lenni, hozzak valamit az üzletből?

a zacskó kiürült lassan, a néni visszabotorkált és maga után behúzta a zsalugátert. én meg elhatároztam, ha itthon leszek kölökkel, fransziául fogok tanulni.

nő

én olyankor jövök rá, hogy nem vagyok teljesen normális, amikor anyukám közli velem amikor szembesülök azzal, hogy ki kell fizetnem 40ezret egy fotósorozatért, amit egy hónapja rendeltem kedvenc fotósomtól és amit rólunk fog ellövöldözni, kettőnkről, Pasiról meg rólam, mert "nekem kell egy ilyen, míg szépek vagyunk, érted, mert majd jön a gyerek és bálna leszek, hát nézz rám, utána meg ki tudja, szóval értsd meg, kell, és az esküvőnkre őt nem lehetett leruccantani, szóval igazán..."

ilyenkor. de legalább önkritikám van.

ad1: fél egy évig semmit nem veszek magamnak.

ad2: soha a büdös életbe nem lesz kocsink.

ad3: mai napig nem értem, Pasi hogy ment bele. OK, közben eszembe jutott >:)

olvas

• ada
• ana
• bahha
• drc
• sparrow
• kaptárlakó
• morri
• mohi
• V-Imp
• manéla
• thia
• krissz
• csibike
• suzy
• búvárharang
• neff
• H.K.
• pöttöm
• mese
• konok
• szellőkisasszony
• létező
• IO
• agi
• robertdani
• nasha
• pudingocska
• freeblog főoldal
• freeblog admin

Régi bejegyzések

• Jelen
• 2012. március
• 2011. szeptember
• 2011. augusztus
• 2011. július
• Az összes »

Utolsó kommentek

• helló blog
  szellokisasszony   »»»

• tudom, hogy nem vagyok trendi...
  Sparrow   »»»

• #23
  pöttöm   »»»

• cukor a szemnek
  IO   »»»

• cukor a szemnek
  regia   »»»